Kedvező pályán van a munkaerőpiac

Továbbra is kedvező pályán van a magyar munkaerőpiac – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán megjelent adatait kommentálva.

A május-júliusi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer volt, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,1 százalékra emelkedett. A munkanélküliek átlagos létszáma 158 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékos volt.
A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája átlépte a 70 százalékot; mint mondta, soha ennyien nem dolgoztak a rendszerváltozás óta. Magyarország az európai uniós átlag fölé került a foglalkoztatásban – mutatott rá.
Varga Mihály emlékeztetett, hogy az elmúlt években komoly eredményt sikerült elérni, 2010-ben a kormányváltáskor még 55 százalékos volt a foglalkoztatási ráta.
A keresetek változása az egyik legfontosabb tényező, ami segítette az elmúlt egy év folyamatait, és segíteni fogja a következő időszakban is – fejtette ki, hozzátéve, hogy a bérek jelentősen nőttek, ami egyre több ember számára teszi vonzóvá a munkába állást.
A pénzügyminiszter felidézte, hogy a naptárhatástól és egyéb egyszeri tényezőktől megtisztított bruttó hazai termék (GDP) 5,1 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a legmagasabb volt az Európai Unióban. Az európai gazdaság lassulása ellenére a magyar gazdasági növekedés lendületben maradt, és a bővülés új munkahelyeket teremt – hangsúlyozta.
Felidézte, hogy az elmúlt egy évben a szolgáltató szektorban, a feldolgozóiparban, a mezőgazdaságban új munkahelyek jöttek létre. A pénzügyminiszter várakozása szerint a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései lehetővé teszik, hogy a következő hónapokban a foglalkoztatottak száma emelkedjék.
Varga Mihály kitért a szakképzési rendszer átalakítására, ebben az összefüggésben a legfontosabbnak nevezte, hogy a gazdaság igényeinek megfelelő szakképesítéssel rendelkező fiatalok lépjenek ki a munkaerőpiacra.
A pénzügyminiszter úgy látja, hogy még mindig van lehetőség a magyar munkaerőpiacon a bővülésre. Mint mondta, a kormány szándéka továbbra is az, hogy még több közfoglalkoztatott lépjen át az elsődleges munkerőpiacra, másrészt vannak még állást kereső munkanélküliek is. Varga Mihály kiemelte, hogy a nyugdíjasok és a nők esetében is látnak lehetőséget arra, hogy a foglalkoztatottak száma bővüljön.
A Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte, hogy 2010 óta a foglalkoztattak száma több mint 20 százalékkal nőtt, ezzel Magyarország első a régiós rangsorban. Az elmúlt kilenc évben 3,7 millióról 4,5 millió fölé nőtt a munkában állók száma, ami több mint 800 ezres növekedést jelent, ennek döntő része a versenyszférában valósult meg.
A munkában állók számának bővülése a versenyszférában töretlen, egy év alatt több mint 73 ezerrel nőtt a létszám, miközben a közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken. Ezzel egyre egészségesebb a foglalkoztatás szerkezete Magyarországon – hívta fel a figyelmet a tárca.
A 2010-es csaknem 12 százalékról 3,4 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami az ötödik legalacsonyabb az unióban. A közlemény szerint a kormány célja továbbra is az, hogy a munkanélküliség mielőbb három százalék alá kerüljön, ezzel valóra válhat a teljes foglalkoztatás. A munkanélküliek számának további csökkenését a célzott foglalkoztatási programok, az aktivitást növelő intézkedések, a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése és a munkahelyteremtő beruházások növekedése is segítheti.