A fiatal nemzedéknek a következő időszakban nemcsak a magyar nemzetépítő politika stafétabotját kell majd átvennie, hanem szembesülnie kell a nemzettagadás egyre erőszakosabb politikai és szellemi képviselőivel is – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán, Budapesten.
Kövér László – aki a Fidesz választmányának elnöke – hangsúlyozta: a nemzettagadás képviselői a politikájukat az egyénre és a tömegre építik, a baloldaliak mindig tömegeket gyártanak, a liberálisok pedig a tömegből való egyéni kiemelkedés illúziójával kufárkodnak.
Úgy vélte: ez a „politikai tandem” sokszor bizonyult hatékonynak a hatalom megszerzésében és megtartásában, módszerük az alávetettség, a politikai uralhatóság állapotát sokszor volt képes tartóssá tenni. Hozzátette: mivel a hatalommal szemben az alávetettség megszüntetésére soha nem az arctalan tömeg vagy az egyén, hanem mindig csak az öntudatos közösség képes, a nemzettagadók számára ezért fontos a nemzet közösségének tagadása, ezért tekintenek politikai veszélyforrásként minden egyéb természetes közösségre, mint amilyenek a család vagy az egyházak.
„A XXI. század előttünk álló évtizedeiben nektek, és a többi európai országban szárnyaikat bontogató nemzetépítő kortársaitoknak a politika és a szellem porondján ezekkel az erőkkel kell felvennetek a versenyt, ezekkel az erőkkel kell megküzdenetek – politikai és intellektuális értelemben egyaránt -, és ezen erőkkel szemben kell győznötök” – üzente a kongresszus résztvevőinek.
Hozzátette: akkor lesznek képesek megnyerni ezt a küzdelmet, ha hisznek az egyéni élet felett álló teremtő erőben, ha bíznak önmagukban, a családi, a hitbéli közösségekben és a nemzettársakban, ha felelősséget tudnak vállalni értük és tudják mozgósítani, összpontosítani az erejüket, és ha a virtuális világ minden kihívása dacára, nem adják fel a józan valóságérzékelést.
Kövér László a kongresszus résztvevőinek végül azt a tanácsot adta: vállalják a gyermekáldást, neveljenek „sok jó magyar embert” a jövőnek és – mint hozzátette – „magatoknak, öregségetekre”. Azt is tanácsolta, hogy a képernyő előtt töltött idő felét fordítsák arra, hogy bejárják Magyarországot és a Kárpát-medencét és közben olvassanak sokat.
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke megköszönte a Fidelitasnak, hogy „jól harcolt” az önkormányzati választáson, megjegyezve, hogy az „nem sikerült úgy, mert nem 6-0-ra csak 2-1-re győztek”.
Arról beszélt: jelentős átalakulás történt a választáson, úgy változott meg a politikai erőtér, hogy „egy az egyben” indult el az ellenzék a kormánypártok ellen.
Úgy fogalmazott: lehet azon „meditálni (…) hogy érhettük meg azt, hogy a nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, vagy az antikommunisták összeálltak a globalistákkal, vagy a nemzeti radikálisok átszavaztak arra a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre, az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy jól is esett nekik – a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe, Kulcsár Gergelyt, aki beleköpött a Duna-parti cipőkbe”.
Szerinte lehet azon lamentálni, milyen morális, indulati elemek vezettek az ellenzéki összefogáshoz, de nem érdemes, mert arra kell készülni, hogy 2022-ben akkor is győzni kell, ha mindenhol egy az egyben áll egymással szemben egy fideszes és egy ellenzéki jelölt.
Úgy vélte: ekkor is kényelmesen, de sokkal nagyobb erőfeszítéssel lehet nyerni.
„Nekem már mindegy, nekem már a B-oldal forog”, de nektek nem – fordult a kongresszus résztvevőihez, hozzátéve: „ha ezt elrontjuk 30 évig nézhetitek Tordai Bencét, mint ifjúsági minisztert, Karácsony Gergelyt, mint főpolgármestert és Cseh Katinkát, mint egészségügyi minisztert”.
Kósa Lajos 2022-re „jó harcos kampányt” jósolt, és azt üzente a Fidelitas tagjainak: „nem kell betojni, jobbak vagyunk, erősebbek vagyunk, csak harcolni kell”.
Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy verset olvasott fel a fiatalok gyerekvállalással és családalapítással kapcsolatos kétségeiről, azzal zárva beszédét: az állam segítséget ad azoknak, akik „bele mernek vágni”, hiszen a magyarok megmaradása a fiatalokon múlik. „Boldog szülinapot, kezdődik egy új kör, tán ti nem mondjátok majd, hogy OK boomer” – köszöntötte a 23. éves Fidelitast.
Böröcz László, a Fidelitas leköszönő elnöke arról beszélt: a jobboldalnak is válaszokat kell adnia a környezeti önpusztításra, klímaváltozásra. Ezért azt javasolta, hogy radikálisan emeljék Magyarországon az egyszer használatos csomagolóanyagok és áruk termékdíját, és a visszaváltható csomagolást helyezzék előtérbe, a Kárpát-medencében lépjenek fel keményebben a szomszédos országokból érkező szemétáradattal szemben, uniós szinten pedig az áruszállítás és a közlekedési ágazatok szennyezés arányos adóterheléséért tegyenek lépéseket.
Böröcz László – akit a kongresszus délutáni, zárt részében lezajló tisztújítást követően, várhatóan Illés Boglárka vált az elnöki poszton – köszöntette mondott fidelitasos munkatársainak, megköszönte a Fidesz bizalmát is, és az utánpótlásképzés fontosságára hívta fel a figyelmet.