Latorcai Csaba: tavaly ötezer bölcsődei férőhellyel gazdagodott az ország

Tavaly ötezer bölcsődei férőhellyel gazdagodott az ország – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Zákányszéken.

Latorcai Csaba a Csongrád-Csanád vármegyei község új bölcsődéjének átadásán azt mondta, a kormány 2010 óta több mint duplájára, 68 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát. Ma már az ország 1200 településen van bölcsődei ellátás, ez az egyike a családok által leginkább igénybe vett humán szolgáltatásoknak – közölte a politikus.

Az államtitkár úgy fogalmazott, jó hír, hogy Zákányszék egy 26 férőhelyes bölcsődével gyarapodott, amely építését a kormány 300 millió forintos uniós és hazai forrással tudta támogatni. Az pedig igazi jó hír, hogy szükség van önálló bölcsődei épületre Zákányszéken.

Latorcai Csaba szavai szerint a bölcsőde a remény háza: ahol gyermek van, ott remény van, ahol remény van, ott jövő van. Jó hír, hogy – a háborús időszak, az elhibázott szankciók ellenére – a község gyarapszik, gyerekek születnek, családok választják otthonukul a települést.

A lélekszám növekedése mellett Zákányszék versenyképessége is erősödik. Nem csupán a közművek, a gazdaság fejlesztése hat a gazdaságra, a közszolgáltatások fejlődése is javítja a versenyképességet – mondta az államtitkár.

A kormány a települések versenyképességét erősítő TOP Plusz program keretében tudta támogatni a bölcsőde építését. Ugyanez a célja a versenyképes járások programnak, melyben minden település meg tudja találni számítását, azt a pontot, amely valódi kitörési lehetőséget jelenhet számára.

Az államtitkár hangsúlyozta, „Magyarország versenyképessége 2025-ben is tovább fog erősödni, mert bizonyítottuk, összefogással nincs lehetetlen a magyar emberek számára„.

Mihálffy Béla (KDNP), a térség országgyűlési képviselője kifejtette, csodaszámba megy az a fejlődés, amely az elmúlt években a Homokhátságon végbement. Ez az itt élő szorgalmas emberek és a települések vezetői mellett a magyar kormány támogatásának köszönhető. A politikus a közelmúltban elkészült fejlesztések közül a Zákányszékkel szomszédos Bordány bölcsődéjét említette, melyet karácsony előtt adtak át.

Zákányszéken 300 millió forintos uniós és kormányzati támogatással két csoportszobás, 26 férőhelyes bölcsőde épült az általános iskola és óvoda szomszédságába. A csaknem 500 négyzetméteres hasznos alapterületű épületben a csoportszobákon és a szociális helyiségeken kívül helyett kapott egy melegítőkonyha is. Az épülethez udvar és játszóudvar kapcsolódik, az intézmény energiaigényét részben napelemek fedezik. A beruházás kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. volt.