Már kétszázmillió forintnál több adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára

Már több mint kétszázmillió forint adomány érkezett a veszélyhelyzet elrendelése óta a nemzeti összefogás vonalán, illetve számlaszámán keresztül – jelentette be Soltész Miklós államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke csütörtökön Csömörön.

Az adományokat karitatív szervezeteken keresztül fogják eljuttatni a rászorulóknak – tette hozzá.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a CaliVita International magyarországi képviseletének 61 millió forint értékű, az NHKT-nak és segélyszervezeteknek szánt vitaminfelajánlása átadásán vett részt Csömörön.
Soltész Miklós az eseményen felidézte: hét éve, a dunai árvíz idején hozta létre a kormány a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy összekösse a karitatív szervezeteket, a Belügyminisztériumot és a szociális terület képviselőit. Így juttatják el az adományokat a szociális intézményekbe, idősotthonokba és a fogyatékossággal élők intézményeibe.     Tátrainé Szilágyi Ágnes, a CaliVita Magyarország képviselője elmondta, hogy az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport felhívására ajánlott fel cégük 61 millió forint értékű vitamint az NHKT-nak és segélyszervezeteknek.
Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője arról beszélt: a magánszemélyek, vállalatok adományozásaiból is látszik, milyen széles körű a járvány megfékezéséért létrejött összefogás.
Hozzátette: azért is örül a CaliVita adományának, mert a koronavírus-járvány idején különösen fontos az erős immunrendszer. A karitatív szervezetek juttatják el a vitaminokat a legrászorultabb családoknak, sokszor a saját egészségüket is kockáztatva – mondta az akciócsoport vezetője.