Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre a kormány 35 milliárd forintot fordít – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Pölöskei Gáborné közölte: átlagosan 30 százalékkal nő a szakképzésben oktatók bére, de nem az a cél, hogy mindenki bére ennyivel nőjön. Az iskolaigazgatók, illetve fenntartók, a munkáltatók tudják jól eldönteni, hogy ki hogyan végzi a feladatát – tette hozzá.
Nyilvánvalónak nevezte, hogy azoknak a bérét, akiket a tudásuk miatt a gazdaság el tudna szívni, rendezni kell. Célunk a jó oktatók megtartása, illetve a vállalati szakemberek becsábítása az oktatásba. Ehhez pedig közelíteni kell a piaci és az oktatási béreket – mondta a helyettes államtitkár.
Közölte azt is: egy minősítési rendszert is kialakítanak a szakképzésben, és az óraadói díjak is nőnek, első ütemben átlagosan 50 százalékkal.
Pölöskei Gáborné kitért arra is, hogy általános szakképzési ösztöndíjat adnak, ez az első két évben 7 ezer, a szakképzőben már 14 ezer forintot jelent a tanulóknak.