A július 1-jén elindított családvédelmi akcióterv megerősíti a családok anyagi helyzetét, és segíti a fiatalokat az életkezdésben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Mediaworks vidéki napilapjaiban szombaton megjelent interjúban.
Novák Katalin hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy segíteni tudjon azoknak a fiataloknak, akikben „érik az elhatározás a gyermekvállalásra, és anyagi biztonságérzetet szeretnének”.
Kifejtette: a babaváró támogatás azokat a házaspárokat érinti, akik elköteleződtek a családalapítás mellett, nincs stabil egzisztenciájuk, és a saját lábukra szeretnének állni. A szabad felhasználású hitellel biztosítják a fiataloknak, hogy anyagi mozgásterük növekedjen – fogalmazott.
Hozzátette: a július 1-jén életbe lépett, a gyermek születése előtt igényelhető támogatással kivételt tettek, a júliusban született gyermekekre utólag is benyújtható az igénylés, de legkésőbb július 31-ig.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellett kevésbé ismert a jelzáloghitel elengedésének a lehetősége. Eszerint abban a családban, ahol ingatlanfedezetű jelzáloghitel van, és újabb gyermek születik, az állam a második gyermek után egymillió, a harmadik gyermek után négymillió, minden további gyermek után egy-egymillió forintot átvállal a tartozásból.
A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról elmondta: az autókereskedőktől érkezett jelzés arról, hogy a tesztautók vásárlására is vonatkozzon a támogatás, mivel ezekhez kedvező áron juthatnak hozzá a családok. Ismertette: a támogatandó járművek közé a legfeljebb egy éve forgalomba helyezett, maximum kétezer kilométert futott autók tartoznak.
Az államtitkár közlése szerint a családvédelmi akcióterv alapján egy nagycsaládot tervező házaspár összesen 25 millió forint vissza nem fizetendő támogatással és tízmillió forintos kölcsönnel számolhat.
Novák Katalin a családtámogatások kapcsán kitért az ellenzékre. „Ők elvettek, mi nemcsak visszaadjuk, de több lehetőséget kínálunk, mint valaha. Az ellenzék, élén Gyurcsány Ferenccel ma ugyanolyan családellenes politikát folytatna, mint korábban. Erre nem vevők az emberek” – mondta az államtitkár
A mi költségvetésünk a családok költségvetése, jövőre két és félszer annyit fordítunk a gyermekes családokra, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetés – jelentette ki.