Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek – jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget.
Mivel az infláció magasabb az év elején vártnál, és az infláció kompenzálásának csak a felét adták oda július elsejéig az időseknek, most az év második felére eső, a várakozásnál magasabb infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat – tette hozzá a kormányfő, aki közölte: ezért „szép számmal” lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak.
Hozzátette: ha a kormány gazdasági növekedést támogató politikája sikeres lesz a következő három hónapban is, akkor arra is lát esélyt, hogy a következő év elején a 13. havi nyugdíjnak már ne csak két hetét, hanem egy egész havi nyugdíjat tudjanak visszaadni valamikor február elején. Jelezte: ez még egyáltalán nem bizonyos, „dolgozni kell érte, harcolni kell érte, nem lehetetlen”.
Orbán Viktor megerősítette: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés, amelyet a kormány feltétlenül szabott a gyermeket nevelő családok adóvisszatérítéséhez, mindenképpen meglesz. Ezért – folytatta – összességében 1 millió 900 ezer gyermeket nevelő ember vissza fogja kapni a befizetett adóját február közepéig. A miniszterelnök azt kérte az adóhivataltól, hogy február 15-ig fizessék ki a visszatérítést, és úgy látja, van esély arra, hogy ez meg is valósuljon.
Orbán Viktor arról is beszélt: amit a baloldal mond, azt jelentené, hogy Magyarországon az olcsó rezsinek vége, és a rezsicsökkentést visszacsinálnák. Kiemelte: a rezsi világpiaci árakhoz való igazítása azt jelentené, hogy visszacsinálnák a rezsicsökkentést, „visszamennénk oda, ahol 2010 előtt voltunk”.
Hozzátette: általánosságban az a baj a magyar politikával, hogy nem a jövőről vitatkoznak, hanem arról, hogy visszajöjjön-e a múlt, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány ismert alakjai szeretnének visszatérni a magyar politika élére. Ha visszajönnek, akkor visszajönnek a magas árak – értékelt.
Felidézte: 2002 és 2010 között mindig azért ostorozta a Gyurcsány-Bajnai-kormányt, mert többszörösére emelték a gáz és az áram árát. A baloldali kormányok alatt a nagy nemzetközi cégek jól jártak, a családok meg rosszul jártak – jelentette ki.
Hangsúlyozta: 2010-ben ezzel is szakítani kellett, a nemzetközi cégekkel és Brüsszellel is csatát kellett vívni a rezsiárak befagyasztása, rögzítése érdekében. Így jutottunk el oda, hogy ma Magyarországon a háztartások számára a gáz a legolcsóbb Európában, az áram pedig a második legolcsóbb – emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: Magyarország ezt úgy éri el, hogy nincs saját energiaforrása. Ezzel szemben – folytatta – Nyugat-Európában ma olyan áremelések vannak, „amit mi el sem tudunk képzelni”.
Az oroszokkal kötött gázszállítási szerződésről szólva kiemelte: valamivel alacsonyabb áron állapodtak meg 15 évre, mint az előző hosszú távú szerződés ára volt, úgy, hogy közben az egész világon felfelé mennek az árak. Ez – mondta – megint egy bravúr, ami a külügyi tárcát, illetve a tárgyaló delegációt dicséri. Hozzátette: az oroszok is korrektek voltak, és sikerült egy megbízható partnerekhez méltó, kölcsönös szempontokat is tiszteletben tartó megállapodást kötni. Gáz kell, ez a realitás, ezért az oroszokkal szembeni politikai kritikákat, és az energiaellátás, az energiabiztonság kérdését nem lehet összekeverni – szögezte le Orbán Viktor.
Azt, hogy Ukrajna felszólalt a magyar-orosz gázszerződés ellen, a kormányfő úgy kommentálta: sajnos az ukránok szempontjait Magyarország nem tudja figyelembe venni. „Én tisztelem Ukrajnát és sok sikert kívánok az ukrán embereknek, de gázügyben nem az ukrán emberek érdekéhez, hanem a magyar emberek érdekéhez kell igazodni” – jelentette ki.
A haderőfejlesztésről tartott csütörtöki kihelyezett kormányülésről a miniszterelnök azt mondta: áttekintették a hadiipar építését, a haderő technológiai fejlesztését, és azt is, hol tartanak a katonák toborzásában, kiképzésében és felszerelésében; valamint döntéseket hoztak a következő év fejlesztési lépéseiről.
Hangsúlyozta: a veszélyek korát éljük, a migrációban is szükség van egy ütőképes, jól működő hadseregre, mert a határvédelmet ma katonák nélkül nem tudnák megoldani. Arra is a kitért, hogy Brüsszeltől nagyon kevés pénzt kapott Magyarország a határvédelemre.
A kormányfő a járvánnyal kapcsolatban megerősítette: a kormány felkészült a negyedik hullámra, 17 millió vakcinát halmozott fel.
Orbán Viktor ismét mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert – hangsúlyozta – ennél a vírusnál nincs nyájimmunitás, ez a vírus mindenkit meg fog találni, aki nincs beoltva. „Nem az oltás a kockázat, hanem az oltatlanság” – jelentette ki.