Palkovics: Magyarország már nem az összeszerelőüzemek országa

Magyarország már nem az összeszerelőüzemek, hanem az innováció országa, ezt mutatják a nemzetközi felmérések is – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Palkovics László a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi gazdálkodási karán közel egymilliárd forintból kialakított Innovációs és Tudásközpont avatásán beszélt arról, hogy az IMF néhány hete értékelte a különböző országok gyártási rendszereit. A felmérés szerint Magyarország Németországgal azonos szinten áll, ami azt mutatja, hogy ma már nem csak idehozzuk és alkalmazzuk a fejlett technológiát, de képesek vagyunk a továbbfejlesztésre is.
Utalt arra: sokan nem gondolták volna azt sem, hogy Zalaegerszegen létrejöhet egy olyan járműipari tesztpálya, amely sok szempontból a világon is egyedülálló. Nemrég a Frankfurter Allgemeine Zeitung is azt jegyezte meg a beruházás kapcsán, hogy „orrhosszal vezet Magyarország Németország előtt” az autóipar jövőjét illetően.
Palkovics László rámutatott: az innovációhoz nemcsak megfelelő környezetre és mérnökökre van szükség, de a közgazdászokra és – a robotika erkölcsi kérdései miatt – bölcsészekre is.
A miniszter a BGE érdemei között említette, hogy azon kevés egyetemek egyike, amelyik „megértette, hogy van Budapesten kívül is élet”, a fővárostól távol is lehet jól működni. Zalaegerszegen, ebben a régióban az egyetem nemcsak kutatási lehetőséget biztosít és oktathatja a high-tech felépítését, működését, de ennek aktív részesévé is vált.
Dietz Ferenc, a BGE kancellárja közölte: fél évre sem volt szükség a közel egymilliárd forintból megvalósított Innovációs és Tudásközpont létrehozására, amely az oktatásnak is helyet ad. A város és térsége által néhány éve középpontba állított innováció révén felpörgött a kutatás, a duális képzés, a járműipar, az infokommunikáció és a turizmus is az állam, az önkormányzat, a piaci szereplők és a felsőoktatás széles körű együttműködésével.
Heidrich Balázs, a BGE rektora arról beszélt, hogy az egyetem stratégiai céljainak elérését tökéletesen szolgálja az új zalaegerszegi központ. A sikerre felkészítő oktatás, az alkalmazott kutatás társadalmi, gazdasági hatásainak elősegítése, a vállalkozásokkal való partnerség, illetve a fenntartható és felelős egyetem megvalósítása együttesen van jelen Zalaegerszegen, nem egy területen meghaladva a budapesti lehetőségeket is.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) kifejtette: az eredeti tervek szerint 694 millió forint állt rendelkezésre az Innovációs és Tudásközpont létrehozására, majd miután a kormány ezt a projektet beemelte a zalaegerszegi Modern városok program elemei közé, további 253 millió forint állami támogatást kapott. Mint hozzátette, ez a központ pontosan illeszkedik a város kutatás-fejlesztési, innovációs céljai közé, együtt a járműipari tesztpályával, vagy akár a leendő Science Parkkal.
Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) arról is szólt, hogy az elektromos és autonóm járműveket kiszolgáló tesztpályája az 5G-s kommunikációs hálózat kísérleti terepe is, maga Zalaegerszeg pedig ennek a hálózatnak a magyarországi tesztkörnyezete is egyben. Egyedülállónak nevezte, hogy a 170 milliárd forintos költséggel épülő M76-os gyorsforgalmi út is tesztútként csatlakozik majd a pályához.
A tesztpálya a „zalai Szilícium-völgy szíve”, a mellette már megnyitott kutatóközpont az agya, ez az új egyetemi beruházás pedig a tüdeje, ami friss levegőt ad a gazdaságnak – fogalmazott a képviselő.