Megötszöröződött a magyarországi nemzetiségek támogatása 2010 és 2020 között, 2019-ről 2020-ra pedig ötödével nőtt – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.
Soltész Miklós a Magyarországon élő horvát nemzetiséget érintő támogatásokról és az idei fejlesztésekről szóló sajtótájékoztatón azt mondta, ilyen léptékű növekedés korábban sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében nem történt.
Hozzátette: a magyar kormány kiszámítható és következetes nemzetiségi politikájának eredménye, hogy az elmúlt időszakban mind a nemzetiségi önkormányzatok, mind az általuk fenntartott oktatási és kulturális intézmények komoly lehetőségekhez jutottak.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány számára a nemzetiségi önkormányzatok és intézmények mellett kiemelten fontos a kisebb nemzetiségi civil szervezetek és a nemzetiségek által gyakorolt hit, így az egyház támogatása is, hiszen „ők őrzik meg a kultúrát, a közösséget, a hagyományokat, ők tartják egyben a nemzetiségeket”.
Úgy fogalmazott, a magyar kormány számára természetes, hogy „az, ami jó a magyarországi nemzetiségeknek, az jó az egész országnak, de hosszú távon kihat a Kárpát-medencében élő magyarságra is”.
Közölte, a parlamenti szószólók, az országos nemzetiségi önkormányzatok és a kormányzat közös munkájának eredménye, hogy a nemzetiségekkel kapcsolatos tevékenyég hatékonyabbá vált. Az államtitkár szerint a „következetes nemzetiségi politika és együttműködés pozitívan hat ki a szomszédos országokban élő magyarságra, illetve az ezekkel az államokkal való bilaterális kapcsolatokra is”.
Hozzátette: „jó lenne, ha az ukrán és román kormányok is így gondolkodnának”, hiszen „Szerbiával, Szlovákiával, Szlovéniával és Horvátországgal egyre inkább megtaláljuk a kapcsolatot”.
Soltész Miklós a magyarországi horvátokra kitérve emlékeztetett arra, hogy a következetes nemzetiségi és oktatáspolitikának köszönhetően új nemzetiségi színház épült a baranyai megyeszékhelyen és fejlesztették a pécsi Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpontot is.
Kitért arra, ez utóbbi, népszerű iskola bővítése szükséges és napirenden van, annak előkészítését a kormány már 70 millió forinttal támogatta, s további 300 millió forinttal magát a kivitelezést is segíteni is fogja az idén. A korábban ismertetett tervek szerint így mintegy háromszáz négyzetméterrel növelik a komplexum alapterületét, négy tantermet és azokhoz tartozó kiszolgáló helyiségeket hoznak létre.
Soltész Miklós arról is szólt, hogy hercegszántói horvát iskolát is felújíthatják jövőre, és más területeken is olyan beruházások, pályázatok indulhatnak, „amelyekre az elmúlt évtizedekben nem volt lehetőség, vagy amelyekről még álmodni sem mert a horvát közösség”.
Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke azt mondta, legfőbb céljuk az oktatás folyamatos fejlesztése, ezért is fontos, hogy a kormányzat támogatja elképzeléseik megvalósítását.
Szolga József horvát nemzetiségi szószóló kiemelte: már megkezdődtek a 2021-es költségvetés tervezésének előkészületei. Céljuk, hogy tartalommal töltsék meg a korábban infrastrukturális tekintetben már kormányzati támogatásban részesült kulturális intézményeiket – tette hozzá.