Fotókiállítással emlékezik a magyar organikus építészet emblematikus alakja, Makovecz Imre halálának 10. évfordulójára a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM); az „Ég és föld közötti építészet” – Makovecz Imre 1935-2011 címmel megnyílt, szabadtéri tárlat tablói 2022. január 22-ig láthatók a Múzeumkert kerítésén.
Makovecz Imre volt az első, aki a maga művészi eszközeivel át tudta törni a vasfüggönyt; egy magyar géniusz, aki olyan tehetséggel rendelkezett, mint kevesek – idézte meg a 2011-ben elhunyt építész alakját a kiállítás hétfői megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence hangsúlyozta: a történelem során építészek százezrei dolgoztak már, de egy Makovecz-épületet bárki rögtön megismer. Makovecz Imre azonban több volt, mint építész, a legendás alkotót ugyanis egészen egyedi gondolkodásmód jellemezte – mutatott rá az államtitkár.
L. Simon László, az MNM főigazgatója Makovecz Imrére emlékezve azt mondta: „büszkék lehetünk rá, hogy közöttünk élt, és ismerhettük”. Szigorúsága mögött csillogó, mosolygó szemek és nagy nyitottság jellemezte – szólt az építészről.
A főigazgató elmondása szerint a Nemzeti Múzeum immár hagyományosan jelentkezik kerítéskiállításokkal. A Makovecz Imre munkásságát megidéző anyagnak köszönhetően most remélhetőleg sokan fedezik fel maguknak a mester életművét – jegyezte meg.
Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnöke felidézte, hogy 2015-ben kormányhatározat született az építész szerteágazó életművének feldolgozásáról, ez hozzájárult ahhoz, hogy az alapítvány nekiálljon a makoveczi életmű rendezésének, digitalizálásának.
Ennek a programnak az eredményei tették lehetővé a most megnyílt kiállítást is, amely nem csupán Makovecz Imre legjelentősebb épületeit mutatja be fotókon, hanem azokhoz szorosan kapcsolódó idézeteket is társít – fűzte hozzá. Makovecz Pál elmondta, hogy a Múzeumkert kerítésén csaknem 50 tablóval találkozhatnak a Múzeum körúton sétálók, de a Nemzeti Múzeum és a Makovecz Imre Alapítvány egy utazó oszloppal is közelebb szeretné vinni a mester szellemiségét az emberkehez.
A két és fél méter magas installáció jelenleg Tatán látható, majd Győrben és Székesfehérváron állítják fel két-három hétre, az utazás pedig jövőre újabb városokban folytatódik – közölték a szervezők.