Olyan vezetőre van szüksége az Európai Bizottságnak, aki tiszteli a közép-európai országokat

Az Európai Bizottságnak olyan vezetőre van szüksége, aki tiszteli a közép-európai országokat – erről beszélt a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.

Rogán Antal azt mondta, a magyar kormányt a választók azzal bízták meg, hogy állítsa meg a bevándorlást, így az európai vezetők közül nem lehetett olyan személyeket jelölni, akik egyértelmű bevándorláspártiak.

Jelezte: Frans Timmermans, a szocialisták csúcsjelöltje és Manfred Weber, az Európai Néppárt jelöltje is egyértelműen bevándorláspárti politikusok, ráadásul Manfred Weber nyilatkozataiban több alkalommal is sértően beszélt Magyarországról és a magyarokról, amikor azt mondta, nem kér a magyarok szavazataiból.
A magyar politikus úgy látja, hogy Közép-Európa és benne Magyarország egyértelműen összefogott, és nem engedett olyan uniós jelölteket megválasztani, akik sértően beszéltek az egyes nemzetekről, ezért határozottan megvétózták Timmermans és Weber megválasztását.

„Nem lehet az Európai Bizottságnak olyan vezetője, aki nem bírta a közép-európai országok, tehát az új tagállamok támogatását. Ez egy új fejlemény” – szögezte le. Mint mondta, az elmúlt 10-15 évben megváltozott az a helyzet, hogy a nyugat-európai tagországok ráerőltethetik akaratukat az „új tagállamokra”, „Közép-Európa most hallatta a hangját”.

Rogán Antal szerint óriási különbség van Nyugat- és Közép-Európa között. Míg Nyugat-Európa már együtt élt a bevándorlással, addig Közép-Európa ebből a szempontból más. A közép-európai országok olyan vezetőt akartak választani, aki nem akarja akaratát ráerőltetni más országokra – mondta. Véleménye szerint Timmermans-szal és Weberrel az volt a legfőbb probléma, hogy nem tisztelték a közép-európai országokat.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint lehet megelőlegezett bizalmat adni az új vezetőknek, „Ursula von der Leyen asszonyt is úgy lehetett megválasztani, hogy Orbán Viktor telefonon beszélt a jelölttel, és megkérdezte őt arról, hogy bizottsági elnökként hajlandó-e kellő tiszteletet tanúsítani Magyarország és a közép-európai nemzetek iránt. Erre – Rogán Antal szavai szerint – ígéretet kaptunk.

A politikus úgy vélte, hogy az Európai Bizottság elnökének semelyik ország vezetőjének nem kell megfelelnie. A bizottság elnökének olyan embernek kell lennie, aki nem az európai nemzetek ellen harcol, hanem konszenzust teremt, hidakat ver a különböző nézetek, nemzetek közé, mert viták mindig lesznek, mert Európa a nemzetek Európája, „és minden nemzetet tisztelni kell” – jelentette ki.

Rogán Antal úgy vélte, az, hogy az Európai Tanácsban a 28 tagállam közül 27 igennel szavazott a jelöltre, azt jelenti, hogy támogatni fogják a jelölt megválasztását.