A magyar származású, négyszeres olimpiai bajnok Karch Kiraly kapitány irányította amerikai válogatott 3-2-re legyőzte a brazil csapatot a párizsi olimpia női röplabdatornájának csütörtöki első elődöntőjében.
A nyitójátszmában villámrajtot vettek az amerikaiak, és a játékrész derekára hiába fordítottak a dél-amerikaiak, hátrányból kellett folytatniuk. A brazilok a második szettre minden elemben emelni tudtak játékuk színvonalán, jó blokkjaikkal sok támadási hibára kényszerítették a rivális ütőit, s viszonylag simán egyenlítettek. A harmadik etapra ismét összeszedték magukat az amerikaiak, akik jó blokkvédekezésükre alapozva támadásban is feljavultak, emellett nyitásaikkal is rendre zavart okoztak a brazilok soraiban. A negyedik játszma sokáig szorosan alakult, de a hajrában a brazilok a szinte tökéletesen játszó szélső ütőik, Gabi és Ana Cristina vezérletével hárompontos előnyt építettek ki, majd nagy csatában kiharcolták a döntő szettet.
Ebben több hosszú labdamenetet is láthatott a teltházas aréna közönsége, a végén az idegek harcát a kevesebbet hibázó, támadásban kreatívabb címvédő nyerte, s 2 óra 12 perc után döntőbe jutott.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa az amerikaiak Bajnokok Ligája-győztes ütője, Kathryn Plummer volt 26 ponttal, a braziloknál Ana Cristina 24 pontig jutott.
Az esti elődöntőben az Európa-bajnok törökök az eddig szettveszteség nélkül menetelő olaszokkal találkoznak. A bronzmérkőzés szombaton 17.15 órakor, a döntő vasárnap 13 órakor lesz.
Eredmény, női elődöntő:
Egyesült Államok-Brazília 3-2 (23, -18, 15, -23, 11)
később:
Törökország-Olaszország 20.00