VI. Fülöp spanyol király Alberto Núnez-Feijóo-t, a konzervatív Néppárt (PP) elnökét kérte fel kormányalakításra – jelentette be Francina Armengol, a spanyol parlament alsóházának elnöke kedden.
Az uralkodó azután hozta meg döntését, hogy az elmúlt két napban a parlament hét pártjának vezetőjével egyeztetetett, hogy felmérje a kormányalakítási esélyeket.
Az alkotmány előírásának megfelelően a megbeszélések eredményét a házelnök hozta nyilvánosságra, aki kérdésre válaszolva elmondta: a miniszterelnök-választási vita és szavazás időpontját később tűzik ki.
A királyi ház hivatalos közleményében hangsúlyozta: a Néppárt rendelkezik a legtöbb mandátummal a törvényhozásban, és egy kivétellel eddig mindig a választásokon legtöbb képviselői helyet szerzett párt jelöltjét kérték fel elsőként a kormányalakításra.
Alberto Núnez-Feijóo Twitter-oldalán köszönte meg az uralkodó döntését, hozzátéve, hogy hangot fog adni annak „a több mint 11 millió állampolgárnak”, akik változásra és stabilitásra vágynak.
A PP elnöke saját pártjának 137 igen voksa mellett a Navarrai Népi Unió (U.P.N.) és a Kanári-szigeteki Koalíció (CCa) egy-egy képviselője, valamint a VOX 33 fős frakciójának támogatására számíthat, amelyek összesen 172 szavazatot jelentenek.
A jelölt miniszterelnökké választásához a parlamenti szavazás első körében abszolút többségre, a 350 fős törvényhozásban 176 támogató voksra van szükség. Ha második kört kell tartani, akkor egyszerű többség is elegendő az eredményességhez.
Az uralkodóval folytatott megbeszélések során Alberto Núnez-Feijóo mellett Pedro Sánchez ügyvivő kormányfő, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára is jelezte kormányalakítási szándékát.
Érvelése szerint ugyan pártja másodikként végzett a választásokon, de miniszterelnökségéhez több támogató szavazatot tud összegyűjteni a parlamentben mint a PP jelöltje. Példaként említette, hogy az új parlament elnöki posztjára is a szocialista jelölt került 178 vokssal.
Amennyiben Alberto Núnez-Feijóo-t nem választja miniszterelnökké a parlament, két hónap áll rendelkezésre egy új miniszterelnök-jelölt megválasztásához, ha ez nem sikerült, új parlamenti választásokat írnak ki.