Az EU nem állítana fel különbíróságot az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására

Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására az Európai Unió a már működő bíróságokat kívánja igénybe venni, Oroszország Ukrajna elleni inváziójával foglalkozó különbíróság felállítása a többi nagyhatalom belegyezése nélkül nem valósítható meg – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa kedden Prágában az EU-tagországok igazságügyi miniszterei informális találkozóját követő sajtótájékoztatón.

A speciális bírósági testület felállítását Denisz Maljuszka ukrán igazságügyi miniszter vetette fel, aki személyesen is részt vett a prágai tanácskozáson.
Didier Reynders azonban a tárgyalások után leszögezte: az EU azzal számol, hogy a háborús bűncselekményeket a már létező bíróságok fogják vizsgálni.
A biztos felszólította az EU tagállamait, hogy a bíróságaikat nyissák meg az Eurojust előtt és használják ki mindazokat a bizonyítékokat, amelyek ez Eurojust halmoz fel a közös adatbázisban. „Ezek a bizonyítékok az összes bírósági testület rendelkezésére fognak állni” – hangsúlyozta Reynders. Az Eurojust az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős fórum.     Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Csehország nagyon nehéz időszakban vette át Franciaországtól az uniós elnökséget.     „Európában geopolitikai változások zajlanak. A korábbi időkben ismeretlen, súlyos negatív megnyilvánulásoknak vagyunk tanúi egy időben úgy a biztonság, mint a prosperitás terén is” – mutatott rá a cseh miniszter.     Prága azért adott otthont az EU-tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei kétnapos informális találkozójának, mert július elsejétől fél évig Csehország tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét.     A prágai tanácskozáson az EU-tagállamok mellett Ukrajna, Moldova és Georgia is képviseltette magát.