Charles Michel: fenn kell tartani a párbeszédet az örmény-azeri békemegállapodás aláírása érdekében

Fenn kell tartani a megkezdett párbeszéd lendületét, hogy döntő lépések következhessenek az Örményország és Azerbajdzsán közötti átfogó békemegállapodás aláírása felé – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben az Ilham Alijev azerbajdzsáni elnökkel és Nikol Pasinján örmény miniszterelnökkel tartott találkozót követően vasárnap.

Charles Michel sajtónyilatkozatában közölte: az örmény és az azeri vezetők szándéka a Dél-Kaukázus békéjének megteremtése. Az Európai Unió elkötelezett amellett, hogy segítse a két ország közötti viszony normalizálást – húzta alá.
Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke elmondta: a két ország vezetője megállapodott a határkérdésekkel foglalkozó kétoldalú találkozók újraindításáról. Megerősítették elkötelezettségüket Örményország és Azerbajdzsán területi egysége mellett, valamint megállapodtak arról, hogy a közös határ végleges kijelöléséről tárgyalások útján születik megállapodás.
A humanitárius kérdéseket illetően arról tájékoztatott, hogy a vasárnapi megbeszélésen egyetértés született abban, hogy az elkövetkező hetekben mindkét fél további fogvatartottakat enged szabadon.
“Azokat a katonákat, akik egyszerűen áttévedtek a határ túloldalára, továbbra is gyors eljárás keretében szabadon kell engedni” – fogalmazott Michel.
Tájékoztatása szerint a Hegyi-Karabah területén élő örményekkel kapcsolatban arra bátorította Azerbajdzsánt, hogy a nemzetközi közösséggel szoros együttműködésben kezdjen eredményközpontú menetrend kidolgozásába azzal a céllal, hogy szavatolja e lakosság jogait és biztonságát. Átlátható és előremutató párbeszédre van szükség Baku és a Hegyi-Karabah lakossága között – szögezte le.
Charles Michel fontosnak nevezte, hogy mindkét fél tartózkodjon az ellenséges retorikától, jóhiszeműen járjon el, és vezető szerepet vállaljon a kölcsönösen elfogadható megoldások elérése érdekében.
Végezetül arról tájékoztatott, hogy a két vezető júliusban ismét találkozik Brüsszelben.