Duda: Oroszországot ki kell szorítani az összes megszállt területről

Ukrajnának vissza kell szereznie a Krím félszigetet, Oroszországot ki kell szorítani az összes megszállt területről – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerda hajnalban a délkelet-lengyelországi Przemyslben, miután visszatért kijevi látogatásáról.

A przemysli vasúti pályaudvaron megtartott sajtóértekezleten Duda beszámolt a Krími Platform elnevezésű kezdeményezés második csúcstalálkozójáról, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel együtt vett részt Kijevben, és amelyhez  – mint Duda elmondta – online formában több ország vezetője is csatlakozott.
“A Krímet vissza kell adni Ukrajnának, Oroszország sérti a nemzetközi jogot, brutális, minden elvet sértő orosz támadásról van szó” – hangsúlyozta a lengyel elnök a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt félsziget, valamint az ukrajnai háború jelenlegi, február 24-én megkezdődött szakasza kapcsán.
A háborúnak Duda szerint azzal kell befejeződnie, hogy “Oroszországot kiszorítják az összes megszállt területről, Ukrajna pedig újból normálisan működik a nemzetközileg elismert határain belül”.
“Csak ez garantálja a jövőben a békét” – tette hozzá az államfő. Aláhúzta: Ukrajnának nemcsak humanitárius segítségre van szüksége, hanem “katonai erőre is, felszerelésre, amely lehetővé teszi az ország hatékony védelmét”. Felszólította a nemzetközi közösséget az ilyen felszerelés további szállítására. “Ez a tegnapi csúcstalálkozónak is az üzenete” – mondta.
Hangsúlyozta: Ukrajnának a legkorszerűbb, hosszú hatótávolságú fegyverekre van szüksége, amelyek lehetővé teszik azon orosz tűzérségi pozíciók elérését, amelyekről Ukrajnát támadják.
Duda szerint a legnagyobb katonai támogatást az Egyesült Államok nyújtja Ukrajnának, Lengyelország e tekintetben a második helyet foglal el.