Magyar Péter: változások várhatók a gyermekvédelmi rendszerben a bicskei jelentés hatására

Bevezetik az anonim jelzést és külön eljárást dolgoznak ki a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések gyanújának kivizsgálására, azaz a bicskei gyermekotthonról szóló jelentés hatására változások lesznek a gyermekvédelmi rendszerben – közölte a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Magyar Péter elmondta: közvetlen jelzési utat hoznak létre a gyermekeknek és a gyermekvédelemben dolgozóknak, amely megkerüli az intézményi hierarchiát, vagyis egyetlen intézményvezetővel szembeni panasz sem kerülhet vissza ugyanannak a vezetőnek a kezébe.

Lehetővé válik az anonim jelzés, a megszólaló gyermekeket és dolgozókat védelem fogja megilletni az esetleges fenyegetéssel, zsarolással vagy megtorlással szemben – erősítette meg a kormányfő.

Hangsúlyozta:

súlyos vagy vezetőt érintő ügyben kötelező lesz a független külső vizsgálat és az azonnali, dokumentált kockázatértékelés. A fenntartói ellenőrzésekbe előre be nem jelentett helyszíni látogatások, valamint a gyermekekkel és a dolgozókkal vezetői jelenlét nélkül lefolytatott beszélgetések is beépülnek.

A minisztérium külön eljárást dolgoz ki a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések gyanújára, speciálisan képzett szakemberekből álló mobil vizsgálócsoport létrehozását készítik elő és egyedi vizsgálatot kezdeményeznek minden olyan, a gyermekvédelemben dolgozó embernél, akivel szemben jelzések érkeznek – jelentette be a miniszterelnök.