CATL Debrecen: nem volt mérgezés az akkumulátorgyárban

Nem történt mérgezés a CATL debreceni akkumulátorgyárában – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t a belső vizsgálat eredményéről.

Közleményükben azt írták, a sajtóban a hétvégén megjelent hírek után társaságuk azonnal belső vizsgálatot indított, amelynek eredményeként kiderült, hogy a közelmúltban két kollégájuk rosszul érezte magát.

Vezetőjük azonnal mentőt hívott, amely a debreceni Kenézy Gyula kórházba szállította őket.

„Állapotuk után érdeklődve azt az információt kaptuk, hogy a vizsgálatok során nem diagnosztizáltak súlyos problémát, betegséget, így a kórházból hazaengedték őket”

– jelezték hozzátéve: „a rosszullétüket követően üzemorvosunk megvizsgálta a munkakörülményeket, tájékoztatása szerint nem történt mérgezés”.

Hozzátették, felelős munkáltatóként még vizsgálják az esetet, és mindenben együttműködnek a hatóságokkal.