Balatoni Katalin: évente 700 ezer forinttal csökkenne a pedagógusok bére a sávos adózással

Évente legalább 700 ezer forinttal csökkenne a pedagógusok bére a sávos adózás hatására – közölte a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Balatoni Katalin elmondta: idén nemcsak egyszer, hanem kétszer is emelik a pedagógusok bérét, legközelebb szeptemberben, és ez az emelés a teljesítményértékeléshez kapcsolódik.

Hozzátette, a teljesítményértékelés egyelőre új rendszer, még ki kell alakulnia kultúrájának, de pozitívum, hogy arra ösztönzi a pedagógust és az igazgatót, hogy beszéljenek egymással például a közös vagy személyes célokról, irányokról.

Balatoni Katalin történelminek nevezve a béremelést és megjegyezte, hogy ez egy hosszú folyamat egyik állomása: jelenleg átlagosan bruttó 800 ezer forintnál tartanak, ami az év végére elérheti a bruttó 840-850 ezer forintot.

Szólt arról is, hogy az augusztusi első adatok szerint kétezerrel több pedagógus dolgozik a pályán, mint az előző év azonos időszakában, s a fenntartó, illetve az igazgatók is arról számolnak be, hogy folyamatosan térnek vissza a munkavállalók az iskolákba.

Eltérések lehetnek a munkavállalók számában régiónként, de az elmondható, hogy az új életpálya és a béremelés növelte a biztonságérzetet és bizakodásra ad okot az is, hogy az egyetemek és az érintett szakok „dugig vannak” a pedagógusi pályára készülő diákokkal – mondta a miniszterelnöki biztos, hozzátéve, hogy „jönnek a fiatalok, tényleg sikerült vonzóvá tenni a pedagógusi pályát”.

Megjegyezte, hogy nagyon sokan visszatérnek a pályára azok közül, akik korábban elhagyták azt.

A Tisza Párthoz kötött sávos adózásról azt közölte, hogy „végre ott tartunk, hogy a pedagógusoknak a megérdemelt béremelést biztosítani tudja a kormány (…), s akkor bejön egy ilyen hír”. Szavai szerint a sávos adózás egy pedagógus esetében évente 700 ezer forint elvonást jelentene, s ez 140 ezer család életére lenne hatással.

Hangsúlyozta, hogy a kormány már elkezdte végrehajtani a 2031-ig tartó pedagógusi béremelést, s erre most a Tisza a sávos adózási tervvel ezt a folyamatot megtörné, ami nonszensz.